Mahagóni Fireball vitorlás 801000

Szeged, Hungary

Sajnos eladósorba került szerelmem, egy fantasztikus hajó, egy Fireball. A hajót Svájcban tették újonnan vízbe a Werft Herzog-nál, ahol a hajótest a 1542 számot kapta, ami még mindig megtekinthető az eredeti tábláján. Anyaga vörös mahagóni, felül eredeti színnel, lakkozva, alul fehér testtel. Nincs üvegszál, vagy egyéb javítás vagy bevonat rajta. Hozzám 12 évvel ezelőtt került. 10 évvel ezelőtt kapott egy nagyobb karbantartást/felújítást a szegedi Csank műhelyben, amikor is a test felső része lecsiszolásra és lakkozásra került, valamint a hátsó légkamra fedele cserére került. Ugyanekkor a szükséges szerelvények is cserére kerültek kizárólag minőségi darabokra. Az orra a képen látható módon került egy kis kevlár bevonat a testet védendő, mert a szerelvények össze-vissza karistolták azt a részt. Azért kevlár mert úgy találtuk, az a szín és textúra üt el a legkevésbé a hajótesttől.
A hajótest jobb hátulján kokpit és far találkozásának sarkánál van egy korábbi igényes javítás.
A hajó öt éve volt utoljára vízben. A test, az árboc és a baumok azóta egy száraz, jól szellőző hangárban voltak tárolva, a szerelvények és a vitorlák fűtött helységben.
A hajótest mára megint igényel egy kisebb-nagyobb felújítást, a lakk felpattogzott, az alsó részén használatból adódó karcokkal, apróbb sérülésekkel lehet találkozni és szerintem érdemes lenne az alsó részt is lecsiszolni és újrafesteni-védeni.
Az egyetlen hibája, a fenékben lévő két Holt-Allen ventil, amelyek cserére szorulnak, mert szivárognak és noha megvettem az eredeti gumi javítókészletet anno, továbbra is volt enyhe szivárgás.
A hajónak mindene megvan. Fő- és orrvitorla, spi a hozzá tartozó baummal, kötelekkel. Van rajta tuba, trapézolható – amelyhez adom a szerelvényeket. A svertet és a kormánylapátot sekély mederben/zátony ellen automata Clamcleat-ok védik. Az árbocok és az álló szerelvények Holt-Allen márkájúak. Mivel használtam a Tiszán is adok hozzá egy a kokpitbe pattintható evezőt, amely szintén Csankéknál készült és nem csak a hajó színére lett lakkozva, de rajta a hajó neve is. Ugyanígy adok vele egy szintén a kokpitba pattintható csáklya végű mérőrudat, szintén színhez lakkozva és a hajó nevével. Jár hozzá takaróponyva, szétszedhető sólyakocsi és tartalék kötelek-szerelvények. Az árboc tetejére adom a bólyát, hogy kis mélységben való boruláskor se fúrjon le az árboc és ne legyen árboctörés. A képen látható sín és traveller további tuninghoz (menet közbeni árbocgörbítés a vitorla hasasításához) lett vásárolva, de nem volt szívem a szép testre rászerelni, adom hozzá azokat is és az új tulaj majd eldönti a sorsát.
A hajóval jártam itthon, a Balatonon, az Orfűi-tavon, a Tiszán, de fantasztikus túrákat tettünk vele az Adrián is. Könnyen és hamar megsiklik, igazi rohanógép, élmény vele minden perc. Igazi gyöngyszem, külsejének csodájára jártak minden helyen ahol megfordult. A fent leírtak szerinti állapotáért felelősséget vállalok, szabadidő hiánya miatt nem használom már régóta, csakis ezért adom el. Ha a vevő kéri én magam is megcsináltatom a felújítást ismét Csankéknál, de erre csak nyár közepe-vége felé kerülhet sor.

A Fireball régen olimpiai osztály volt, a 470-es váltotta. Bővebb infó itt:
http://www.fireball-international.com/the-boat/
és itt:
https://en.wikipedia.org/wiki/Fireball_(dinghy)

Jelenlegi állapotában az irányár 801 000 Ft.

Kapcsolatfelvétel

+36703816548

Kérem írja be, mennyi 5+3=? (Humán teszt)

Kategória Vitorlás hajó 25 lábig Hozzáadva ápr 8, 2018 Nézettség 1901
Multi Yacht
Hírös Yacht
Maritime Hajósbolt
Cégteszt
Hajobazar.hu A hajós közösség apróhirdetési portálja.